2014. június 15., vasárnap

29. Hogy is van ez? (teljes)

Sziasztok!

Így másnapra hoztam is a részt! :D Remélem tetszeni fog, és talán reagáltok is rá!

A chatet tessék figyelni, oda fogom kiírni, hogy kb. mikorra várhatók az új részek!

Jó olvasást!





Matt

Már három napja nem beszéltem Lizzel. Borzasztóan hiányzik a közelsége, de látni sem akar. Mióta bevallottam neki az érzéseim, teljesen távolságtartó lett. Nem értem, komolyan. Hogyan lehet az, hogy, miután őszintén elmondom az érzéseim, semmibe vesz? Ki tudná nekem megmagyarázni, hogyan működik a női agy? Azt meg főleg, hogy, miért vagyok ennyire szerencsétlen a szerelemben? Egyetlenegy nő volt eddig az életemben, akinek elmertem mondani az érzéseimet, de másnap lefeküdt az akkor hitt legjobb barátommal. Éppen ezért nem ment olyan könnyen elmondani Liznek, hogy, mi érzek. Hiszen, mi volt a garancia arra, hogy esetleg Vele nem így járok… Mindenesetre, ahogy reagált a vallomásomra, az egyszerűen minden várakozásomat felülmúlta. Kiakadni ezen? Jézusom… tényleg jobb lenne, ha inkább beállnék, mondjuk papnak…

-          Fiam, Nora merre van? – kérdezte hirtelen apa, mert én még mindig csak magamba merengve ültem a nappaliban. Észre sem vettem, hogy elment, míg anyáék kivonultak a konyhába.
-          Azt hiszem elment Rob után, miután megkapta tőletek a lelki fröccsöt. Miért? – francba… nem lehetek ennyire barom, hogy csak a saját bajommal foglalkozom.
-          Neked szólt, hogy elmegy?
-          Nos, beszélt valami olyasmit, hogy Rob után megy, mert helyre akarja hozni a dolgokat… - kezdtem bele, de anya ekkor kissé kiborult.
-          Matt, mégis, hogy lehetett ennyi eszed, hogy elengedted?!  Terhes! Eléggé zaklatott állapotban volt! Nem lehet titeket néhány percre egyedül hagyni! Ezt nem hiszem el… - tajtékzott anya.
-          Bocsi, de szerintem ő várta is, hogy leléphessen a megfelelő pillanatban, én meg nos…
-          Mi az, hogy nos?! Hol jár az eszed fiam? Miattad is aggódnunk kellene? – kérdezte apa, mire inkább nem válaszoltam. Anya, persze, felpattant, és úgy döntött Nora után megy.
-          Szívem, várj! Mi is megyünk! Egyébként sem bírnék most itt ülni… remélem, semmi butaságot nem csinál. Az, meg, hogy ő akarja helyrehozni a dolgokat… beszélni fogok Roberttel. – határozta el apa. Jól van, legalább addig sem vagyok én a téma. Remélem nem lesz baja Norának a butaságom miatt, elég a gondja...

Nora

Meg kell találnom Robot, hiszem, hogy működhet ez az egész. Anyáék próbáltak most lebeszélni arról, hogy találkozzak vele. De, ez nem így működik… lehet, hogy valóban hagynom kellene, hogy feldolgozza mindezt. Biztosan jót tenne a távolság, de tudom, hogy képes lesz az én szemszögemből is látni mindezt. Tudni fog örülni a babánknak. Hiszen ez olyan csodálatos dolog. A tudat, hogy bennem növekszik ez a csöppség, annyira boldoggá tesz. Egy darab Robból és belőlem.  – Önkéntelenül is mosolyra húzódik az ajkam, ahogy erre gondolok, és nem bírom kiállni, hogy ne simogassam meg a még lapos hasam. Sosem képzeltem, hogy ilyen hamar meg fogom találni a szerelmet és, hogy nem sokra rá, anya lehetek. Ha valaki ezt még az elején mondja nekem, biztosan képem röhögöm. Robbal még teljesen 2 hónapja sem vagyunk együtt, mégis úgy tűnik, mintha évek óta egy párt alkotnánk. Hihetetlenül rövid idő alatt egymásra hangolódtunk. Rengeteg akadályt leküzdöttünk együtt. Ezért tudom, hogy ezt is meg fogjuk tudni oldani. Mert szeretjük egymást.

Már hosszú ideje barangolok, azt sem tudom, hirtelen merre vagyok, csak visz a lábam és érzem, hogy meg fogom találni Robot. De, annyira magamba vagyok merülve, hogy észre sem veszem, hogy valaki hatalmas lendülettel nekem ütközik. Csak egy sűrű barna hajkoronát látok, majd a tulajdonos kezébe kapaszkodok, hogy tompítsam az esést. Egyszerre érünk földet és, amint kisöpröm a hajam a szememből, hirtelen úgy érzem, elment az eszem. A földön egy ugyanolyan kinézetű lány, mint én. Barna haj, szem, bár, kissé határozottabb arcélek. Kitágult szemekkel nézek rá, ő nem különb. Nem tudom ezt elhinni. Biztosan álmodok, vagy hasonló. Ennyire nem hasonlíthat két ember egymásra.

-          Nora! – szólal meg tőlem pár méterre Rob. Kapkodja a fejét és ugyanolyan értetlen arcot vág, mint én. Szemeiből süt a döbbenet, némi őrületet is látok megcsillanni bennük és észreveszem rajta, hogy ivott. De, ha Ő is látja, biztosan nem tévedek! Újra a lányra nézek, akinek lassan csorogni kezdenek a szemeiből a könnyek. Tompán érzékelem, hogy Jason is itt van, próbálja nyugtatni a velem szemben ülő és engem kitartóan bámuló, ziháló lányt.
-          Te, ki vagy? Ugye, nem csak a szemem káprázik? – kezdek bele, mire a lány még inkább megdöbben, és csak utána jövök rá, miért.
-          Nem, nem káprázik – mondja reszelős hangon. Szinte ugyanaz a hangunk. Nem jutok szóhoz. A fiúk mellettünk térdelnek, Rob kezd egyre inkább sápadni, azt hiszem rosszul lesz. Ez térít némileg észhez.
-          Rob, Szerelmem, jól vagy? – kérdezem és megragadom az arcát.
-          Nem… én azt hiszem, álmodok. Valami eszméletlen nagy baromságot álmodok. Vagy valamit tehettek a piámba… valami kurva erős drogot, amitől hallucinálok. Várj, mindjárt felébredek. – szorosan behunyja a szemeit és valóban olyan arcot vág, mint, aki erősen koncentrál, hogy felébredjen.
-          Ez a sors iróniája… - szólal meg a lány és kicsit hisztérikusabban nevet fel.
-          Mi volna, ha beülnénk valahová és megbeszélnénk mindezt? Mit szóltok hozzá? – találja meg a hangját Jason, akinek most nézem csak meg jobban az arcát. Fáradt, nyúzott, legyőzött. Emellett rengeteg félelmet látni rajta, jó nagy adag bűntudattal fűszerezve.
-          Eressz el! Látni sem akarlak! Felfogod végre? – szólalt meg a lány, aki időközben felpattant és rendkívül ellenségesen nézett Jasonre. A nagy hangra, mintha Rob is összeszedte volna magát, felállt és felsegített a földről. Szorosan magához ölelt és az egész arcomat végigcsókolta.
-          Édesem, nem akar elmúlni ez a borzasztó álom, mert még mindig kettőt látok Belőled, sőt beszél is az a másik, de lényeg, hogy Te itt vagy a karjaimban! Bocsáss meg, kérlek! Szeretlek, és mindent megoldunk! Mindent! – sütött szeméből a szerelem az őrülettel együtt. Nem tudtam, most megszólalni, mert közben a mellettünk lévő páros hangosabb vitába kezdett. Ráadásul én is egy rémálomban éreztem magam.
-          Liz, kérlek, csak hallgass végig!  Szeretlek! És, szeretném, ha tudnád a teljes igazságot, Norával együtt. – mondta Jason, mire döbbenten néztem rá. Azt mondta a lánynak hogy szereti?Mégis, mi a fene van itt? És, mit tud Jason? Mi ez az egész? Borzasztóan kíváncsivá tett.
-          Én szeretném tudni, bármi is legyen az! itt van ez a lány, aki pontosan úgy néz ki, mint én! Tudni akarom, mi ez az egész! Halljuk Jason! – adtam hangot is a kíváncsiságomnak, közben elfogott egy nagyon rossz érzés ezzel kapcsolatban. Nem biztos, hogy kellemes dolgokat fogok hallani.
-          Csak, ne itt könyörgök… - kérlelt megtörten. Vajon, mi lehet az, mi miatt Jason ennyire nem akarja ezt valójában megosztani. És, miért érzem azt, hogy borzasztó sokat tud?
-          Én nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra! Eleget hallottam már és egyenesen rosszul vagyok attól, hogy egy légtérben tartózkodjak veled! Tönkretettél mindent Jason! Te voltál a mindenem, a szerelmem! De hazudtál nekem! Eltitkoltad, hogy van egy testvérem, akibe csodával határos módon bele is botlok! – intett felém – Azt mondtad apával együtt, hogy árvaházból fogadtatok örökbe, hogy nem is tudjátok, kik voltak a szüleim, hogy egyetlen élő rokonom sincsen! Minden hazugság volt Jason?! Szerettél egyáltalán valaha is? Mondtál valaha is igazat nekem?  - kiabált a lány én pedig eddig bírtam. Szerelem? Testvér? Mi testvérek vagyunk? De, hiszen az én testvérem a születésemnél meghalt! A rengeteg újonnan szerzett információtól, kezdtem érezni, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj. Nem tudtam ellenállni a jótékony sötétségnek, hagytam magam sodródni az árral.


Rob

 Ez volt az a pillanat, amikor kijózanodtam. Nem hittem a fülemnek. Ez a lány, aki ugyanúgy néz ki, mint Nora, Jason szerelme, ja és ne felejtsük el, az én szerelmem testvére! Ez egyszerűen hihetetlen! De, hát, Chris maga mondta, hogy Nora születésénél meghalt a testvére. Most, akkor mégsem? Vagy ezt is hazudta csak Chris? Netán Chris sem tudja, hogy él a másik lánya? Kész agyrém… nem igazán tudom követni az újonnan szerzett infókat, de azt hiszem Nora sem. Az tűnt csak fel, hogy kezd összecsuklani mellettem, és éppen az utolsó pillanatban kaptam el, mielőtt még a földre huppant. Nagyon megijedtem, hiszen már nem csak róla volt szó.

-          Nora! Édesem, térj magadhoz!  - lefektettem a földre, és próbáltam ébredésre ösztökélni. Féltem, hogy bajuk eshet. Azt sosem bocsátanám meg magamnak. Még a vitázó pár is aggódva nézte Norát. Nagyon aggódtam, mert úgy tűnt Nora egyáltalán nem akar felébredni. Nem akartam, hogy baja essen, ezért a telefonomért nyúltam, de, mire hívtam volna a mentőket, már hallottam Jason hangját, aki gyorsabb volt nálam.
-          Annyira hasonlítunk… - szólalt meg Liz, aki időközben letérdelt mellé. – Vajon, ő hogy ismerheti ezt a mesét? – tette fel a kérdést, amit inkább magának szánhatott. Nem akartam belekeveredni, tehát nem mondtam semmit.
-          Nagyon remélem, hogy nem esik bajuk… - temettem a kezeimbe az arcom. Annyira nagyon haragudtam magamra a viselkedésem miatt. Legszívesebben behúztam volna magamnak egyet.
-          Bajuk? – kérdezte Jason.
-          Terhes… - mondtam ki meggyötörten a lényeget.
-          Mi van? Jézusom, hol van már a rohadt mentő?! Terhes? – kezdett el járkálni zaklatottan Jason. – Nem, azt hiszem, ez a nap már nem lehet rosszabb.
-          Nagynéni leszek… - nézett üveges szemmel Liz, Norára. Zsongott a fejem. Ma reggel még minden gond nélkül mentem forgatni, késő estére pedig a szerelmem terhes lett, kiderült, hogy él a testvére és, hogy Jasonnel kavar, aki valami baromi nagy titkot tud. Lehet, hogy mégis innom kellene még…
-        Itt a mentő – szólalt meg Jason. Norát azonnal befektették a mentőautóba és valami alkoholos cuccot nyomtak az orra alá. Előre figyelmeztettem az orvost, hogy terhes, nehogy adjon neki valami szert, ami esetleg árthat Nekik. Nagyon csúnyán nézett ránk, nem tudom, mit gondolhatott. De, biztos nem voltunk szívderítő látvány. Én kissé még kába, Liz könnyes szemekkel, Jason pedig ideges-fáradt tekintetű felbőszült pasas. Volt valami humor ebben az abszurd helyzetben. Nora időközben magához tért, de csak nyöszörögni hallottuk, valószínűleg észre sem vett minket. Mind vele akartunk menni, de az orvos kijelentette, hogy ő nem taxis, nem hajlandó elvinni minket. Ekkor jutott eszembe, hogy én kocsival vagyok itt, így Jason átvéve a vezetést követtük a mentőt. Borzasztó volt, hogy nem lehettem Nora mellett, szerettem volna fogni a kezét. Biztosítani afelől, hogy nagyon szeretem és minden rendben lesz. Annyira sajnálom, hogy ennyi mindenen keresztülmegy. Újabb hazugságot sejtek, vajon ezt hogyan dolgozza fel? Mennyi mindent kell még átvészelnie? Ráadásul babát várunk, ez most egyáltalán nem tesz jót neki. Ha valami történik Vele, vagy a babával, sosem fogom megbocsátani magamnak. Soha.
-          Szállj ki Robert! – szólt Jason, mert már a kórháznál voltunk. Észre sem vettem. – Liz, Édesem… - kezdett volna bele, de Liz félbeszakította.
-          Jason, hagyj! Ne érj hozzám! Egyedül a testvérem miatt jöttem, szeretném tudni, hogy rendben van. És, szeretnék vele lenni, hogy bepótoljuk az elvesztett időt, amit te elvettél tőlünk! – vágta oda kíméletlenül neki. Komolyan egyre jobban érdekel, mi a fenét tett Jason. Nem is tudom, de, azt hiszem, a helyében biztos egy senkinek érezném magam. Mélyen megbántották Liz szavai. Ez egy pillanatra elgondolkodtatott: nagyon hasonlítanak egymásra a lányok, de csak külsőre. Egyébként meg tűz és víz… Nora nem beszélne így velem. Annál inkább bánt, hogy én viszont megtettem Vele. Nem foglalkoztam most Jasonékkel, elindultam a kórház bejárata felé. Látni akartam Norát.  Csakhogy, várt még rám a feketeleves. Dugig volt rajongókkal, lesifotósokkal a kórház egész területe. Hatalmas zaj, ricsaj támadt, mindenki tudni akarta, miért vagyok itt és, mit keres itt Nora. Mérhetetlenül ideges lettem, hogy ezek mindig mindent kurva gyorsan megtudnak. Nem tudtam, merről tudnám megközelíteni a helyet úgy, hogy ne szedjenek szét. A hátsó bejárat felé vettem az irányt felhúzott kapucnival, de éppen elindultam csak arrafelé, özönlöttek utánam.  Futottam, ahogy bírtam. Szerencsére, néhány testes biztonsági őr megállította a féktelen tömeget a bejáratnál. Komolyan egyszer pánikrohamom lesz. Utálom a médiát! Végre bejutottam a recepcióra, ahol elirányítottak a Norához. Szinte vívtam az orvossal, hogy engedjen be hozzá, mert minduntalan azzal jött, hogy pihennie kell. Megnyugtatott, hogy Ő is és a baba is jólvan, de a saját szememmel kellett látnom. Benyitottam hát hozzá, békésen szuszogott. Arca sápadt volt, beesett, mégis a leggyönyörűbb nő volt számomra a világon. Egy közeli széket az ágyához húzva, leültem és megfogtam apró kezét.

-          Annyira szeretlek Édesem! Könyörgök, bocsáss meg nekem! Én is szeretném a babát, igaz, rettentően félek, milyen apa leszek és, hogy meg tudok-e felelni Nektek. De, Te vagy a mindenem és eszem ágában sincs elengedni Téged. Ne haragudj, hogy annyi ostobaságot vágtam a fejedhez. Nem bántanálak soha. Minden az én hibám, az, hogy most itt vagy, hogy rosszul lettél. Ha én másképp reagálok mindenre, akkor most otthon lennénk és boldogok volnánk. Annyira sajnálom… mindig fájdalmat okozok Neked, és Te mégis annyira erős vagy. Most is… újabb zűr… Jason, Liz… de, én melletted leszek. Bármi is történjék, segítek cipelni minden terhet! – szorítottam meg a kezét, meg hosszú csókot nyomtam rá. Nem is tudom, mi lenne velem nélküle.

-          Hát, itt vagytok – hallottam meg Jason hangját, aki közelebb lépett hozzánk, nyomában Lizzel. Utóbbi is leült egy székre közel Norához, és megfogta a másik kezét. Nem tudom megszokni, hogy ennyire egyformák.
-          Remélem minden rendben lesz Veled. Szeretnélek megismerni. Mindent meg akarok tudni Rólad! – suttogta Liz, mire Nora mocorogni kezdett.
-          Rob…
-          Itt vagyok, Nora! Itt vagyok melletted! Kórházban vagy, elájultál, de már minden rendben van. – mondtam neki, mire lassan kinyitotta a szemeit. Körbe nézett, majd megállapodott a tekintete testvérén.
-          Én… én… azt hittem, Te meghaltál. Apa azt mondta a születésemnél meghaltál. – kezdett bele Nora remegő hangon. Nagyon gyenge volt még.
-          Micsoda? – kérdezte Liz tágra nyílt szemekkel. – Apa? Tehát, élnek a szüleink?
-          Igen, élnek… apa újra hazudott nekem. Megint megtette – hunyta le szorosan a szemeit Nora.
-          Azt hiszem, mindenki hazudott nekünk… - folytatta Liz. Jason egyszerűen szoborrá dermedt. El nem tudtam képzelni, hogy érzi magát. Semmi nem volt számára meglepő abból, amit hallott, tehát azt gyanítottam, hogy ő mindezt tudja… - Szeretnélek megismerni Nora, ha Te is akarod. Mindig is éreztem, hogy nem vagyok egyedül, és szeretném, ha lenne egy húgom…vagy nővérem. – mondta Liz.
-          Én is meg szeretnélek ismerni – válaszolt Nora egészen meghatódva. A két lány szorosan ölelte meg egymást, ami az én arcomra is mosolyt csalt. Két tojás. Az idilli pillanatot a kinyíló ajtó zavarta meg. Chris a felesége és Matt lépett be az ajtón, akik dermedten bámulták az egymástól közben szétvált lányokat. Nora édesanyja elájult, Chris sokkot kapott, Mattnek még volt annyi lélekjelenléte, hogy elkapja az édesanyját, de ő sem nézett ki máshogy. A két lány viszont vádló tekintettel nézett a családra. Ekkor hirtelen megjelent az ajtóban Eric Fieg, a Summit igazgatója és egyben Jason apja. Aggódva néztem az eseményeket, egyedül Norát féltettem, és a babánkat. Azt hiszem, egészen nagy perpatvarra számíthatunk…

Laura

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése